Aszód

A Podmaniczky-kastély Aszódon  felújításra vár. A romos kastély nem látogatható, remélem mielőbb felújításra kerül!





"A kastély egyik bejáratánál áll a két díszes oszlopon ágaskodó egy-egy egyszarvú, a Podmaniczkyak címerállata (1990-től Aszód város címerét is az egyszarvú díszíti). 







 A kaput díszítő szobrok sajnos lassan leomolnak! 




Az U-alakú barokk-copf stílusú kastély középrésze - megáldására 1721-ben került sor - egyszintes, a két emeletes oldalszárny 1772-ben készült el. A nyugati szárny dísztermének freskói Kracker János és Zách József 1776-os alkotása." 





Az evangélikus templom település fölé emelkedő dombtetőn áll. A templomhoz a Millenniumi kapun át jutunk. A kapu a Podmaniczky család füvészkertjének bejárati kapuja, mely a  XVIII. században barokk stílusban épült.







A templomot Podmaniczky I. János Antonius mesterrel építtette. 



A homlokzati tornyos,  barokk templom fölszentelésére 1727-ben került sor.




 A templom érdekessége a faragott faszobrokkal díszített oltár, valamint a márvány keresztelőmedence.





Itt hangzott el  Petőfi Sándor első költeménye a Búcsúzás.

BÚCSÚZÁS

Immár kész koszorúnk, melyet tíz hónapig izzadt
Arccal, gyenge eszünknek gyüjtve diszét, fonogattunk
A zöld Pindus alatt, a nyájas Múzsasereg közt!
Ennyit, nagytudományu atyák, volt gyüjteni képes
S nem többet iparunk! - Noha édes múzsai körben
Töltni időt, noha Pallas kertjében gyönyörűebb
Illatozásu virágok kelnek, mint a vadonynak
Puszta helyén, fárasztóbb mégis a pindusi ösvény,
Vonzóbb drága szülőnk s kedves rokonink köre, mintsem
Hogy kis időre szivünk azt kész nem volna kerülni.
Számüzetett Naso, ki tanítál a Helikonra
Törni utat s akadályt meggyőzni karunk panaszid már
Nem veszi a tanodába, se Nepos hősei éltét,
Ki mutatá híven, mennyit vittek vala véghez
Graecia nagy fiai s Karthágó győztesi, mely jót
S mely rosszat tettek, mi csatákba’ valának
És hogy haltanak el. Mai ünnep válni megenged
Tőletek s a tanulástól, míg belekezdeni kell majd.
Nagyságos báró, tanodánk kegyes elnöke s atyja!
S ti tisztelt figyelők, ti nagytudományu atyáink!
Volt türedelmetökért szívünk mit nektek adózzon,
Hogy minket hallgatni nem untatok el, rebegőket?
Gonditokért hálás kebelünk forró köszönetjét
És a csekély szálkú koszorúnkat kegybe vegyétek!
Hosszú éltetöket soha gond, bú, baj ne epessze,
Létünk és tanodánk folyton kegyetöknek örüljön!
Drága tanító úr, ki fáradhatatlan iparral
A tudományokban jártassá tenni akartál
Bennünk’, vedd végső együttlétünkben ezen pár
Búcsúszót, mert elválunk sok időre tetőled!
S ti kedves helyek, ahol számt’lanszor mulatoztunk
Vagy nagy körbe’ leülve, vagy a labdát veregetve
És kapkodva, vagy ugrándozva, vagy édes örömben
Víg dallokra fakadva, ezentúl csend üli kedvelt
Tájitokat, már-már elhagyni fogunk mi ezennel!
S végre deáktársim, kik nem köz s renyhe erővel
Jártátok velem a tudomány ösvényit: ez óra
Tőletek elválaszt, szétoszlunk mostan, egy erre,
Másik amárra megyen születése helyére, holottan
Hány örömek várják édes szüleinknek ölében!
Majd amidőn a sors keze minket messzire széleszt
Egymástól, midön itt nem lelt örömökbe förödve
Lészünk szűlőink hajlékában, midön ekkép
Szólhat már ajkunk: ti komor gondok, nem adunk most
Helyt főnkben néktek, kipihenni fogunk sok
Munkáinknak utána, pihenni, nem tanodával
Gondolkodni! Elég volt tíz hó arra! - O akkor
Még egyszer gondoljunk itten lelt öröminkre,
Gondoljuk, mennyit fáradtunk s izzadozánk itt,
A tudományoknak kimeríthetetlen ösvényén.
S most társim! miután végét már érte a munka,
Amely tíz hóig szűnetlen foly vala köztünk,
Jóisten veletek! Tanodánkat hagyjuk örömmel
És szaporán édes szüleink kebelébe siessünk!

Aszód, 1838. június

Petőfi 1835–38-ig Aszódra járt, a legjobb tanulók közt szerepelt neve. Később úti jegyzeteiben így emlékezik :
„Aszód –! –! –
Csak egyszer kellene ezt a szót tőlem hallnod, s azonnal kitalálnád, hogy én itt három esztendőig tanultam... akarom mondani: jártam iskolába.
S mily eseménydús három esztendő!
Itt kezdtem verseket csinálni – –
Itt voltam először szerelmes – –
Itt akartam először szinésszé lenni.”






 A múzeum melletti kőkút:





Forrás :

térkép:

Acsa

"Acsa a Cserhát hegység lábánál, a Galga völgyének kanyarulatában, Pest és Nógrád megye határán helyezkedik el. Szabálytalan szerkezetű, halmazosan települt, kitűnő természeti adottságokat és páratlan szépségű vidéket tudhat magáénak." http://acsa.hu/

E páratlan szépségű tájon autózva egy kastély kupolájára leszek figyelmes, mely a dombtetőn magasodik. Ezt a kastélyt nem jelzik a főút mentén, meg is lep, hogy a tábla jobbra mutat és én balra látom a kastélyépületet. /A tábla az Acsaújlaki kastélyhoz irányít , ami nemrégiben lett felújítva, de erre csak később jöttem rá, így annak látogatása most elmaradt./
A főúttól pár száz méterre romos barokk kapu fogad.




Az úton továbbhaladva kiderül, a terület zárva van, így néhány kerítésen keresztüli fotóm bizonyítja, hogy itt egykor nagyon szép kastély állhatott, és remélem egyszer majd felújítva várja a látogatóit.





"A ma álló téglány alaprajzú négysaroktornyos barokk kastély részben alápincézett, kétszintes, manzárd tetős. Bejárati kapuja fölötti címeres kronosztikon szerint 1735-40 között Prónay Gábor és felesége Királyfalvi Róth Éva építtette, egyes feltevések szerint Giovanni Battista Carlone - a közeli Szirákon, Egerben és környékén működő - , itáliai építész közreműködésével. A kastély minden lakószobáját és közlekedő tereit értékes barokk és klasszicista falképek díszítették, emeleti dísztermének mennyezetét gazdag stukkódíszítés is borítja. Prónay Gábor a 18. század második felében a kastély és a templom között egy földszintes könyvtár épületet építtetett, amelyben a kiemelkedő műveltségű család párját ritkítóan értékes könyvtárát és levéltárát őrizték. A 19. század végén a barokk kastélyhoz észak felől toldalékot építettek, majd ezt a 20. század elején megtoldották. Mindkét bővítmény homlokzati architektúrája rendhagyó, de a család mentalitására oly jellemző módon, híven követi a barokk kastélyét. " forrás: http://www.szepmagyarorszag.hu/magyar/oldalak/acsa_pronay_ujlak_kastely_gajavolgy/

foto: legifoto.com



A kastély melletti templom felújítás alatt:







képeim:

térkép:

Nézsa

Cserhát nyugati vonulatai között, a Nézsa-Csővári-dombságban elhelyezkedő település. Budapesttől 50 km-re, Nógrád megye délnyugati határán fekszik, közvetlenül szomszédos Pest megyével.




A falu központjában lévő kastélyt, gróf Klobusitzky István építtette 1770 körül, 1891-ben Blaskovich Miklós átalakíttatta, dr. Reviczky Tibor 1910 körül birtokolta. 






A kastélyban jelenleg általános iskola működik.





Az együtteshez tartozik a magtár és a mellette álló istálló.





Kár a "mellék"-épületekért, valamikor biztosan a kastélyhoz tartoztak. A kastély nagyon szépen fel van újítva, megállásra készteti az arra utazót. 








forrás:
http://www.nezsa.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=62&Itemid=63


Nagyobb térképre váltás


Alsópetény

A Nyugat-Cserhát festői völgyében, a 423 m magas Kőhegy lábánál fekszik, a közel 700 lakosú, szlovák nemzetiségű község.


Határában egykor, talán egy szláv eredetű földvár állt. Első írásos említését 1268-ban keltezett oklevélben találták. A helyiséget, a XV. század elején az Alsópetényiek birtokolták, majd királyi birtok lett. A török hódoltság befejeződése után a falu teljesen elpusztult. 1507-1541-ig Webőczy István birtoka volt, országbíróként itt írta a híres Hármaskönyvet /Tripartitum), amely évszázadokon keresztül a nemesség jogforrása lett. A falu híres szülötte: báró Andreánszky Gábor botanikus. A faluban, a gótikus stílusú katolikus templom mellett harangtorony áll, melyben 3 harang található. 




A Prónay-kastély, 1750 körül épült barokk stílusban, jelenleg felújítása folyik. Sajnos nem látogatható. 




A templomdombon, ősi keresztekre, sírkövekre bukkanunk ,  itt volt az régi temetkezési hely. 





A falu központjában, bekerített területen, láthatjuk az egykor használatos gazdasági eszközöket. Egy kis téren kicsiny múzeum, nagyon ötletes ! 



Ha erre autóznak, mindenképp álljanak meg, egy rövid,  de tartalmas és kellemes sétában lehet részük! 








/ forrás: a kihelyezett tájékoztató tábla /

képeim



 térkép:


Nőtincs

Nógrádból hazafelé a Börzsöny hegyei között fekvő mellék utakat választjuk , így jutunk el Nőtincsre, mely "Nógrád megye délnyugati részén, a Naszály hegy lábánál található. Budapesttől való távolsága 52 km." 

Itt a falu központjában áll egy fogadó, melynek falában lévő Szent Flórián szobor kényszerített megállásra. 






"Szent Flórián-szobor: keletkezési ideje 1780 körülre tehető. Anyaga festett homokkő. Eredetileg szabadon állt, később, 1869-ben a mai helyére, keretes fali fülkébe került. A szobor klasszikus Szent Flórián ábrázolás: Flórián vizet önt egy égő ház tetejére. Valószínűleg a korábbi pusztító tűzvészek (pl.: 1735) emlékére épült. A faluban 1856-ban és 1896-ban is tűzvész pusztított. A szobor alatt vaskarmokkal felfogatott barokk reliefet találunk. A szobor állapota mára leromlott. Szent Flórián római tisztből lett keresztény, az egyházüldözés idején mártírhalált halt, az Ennsbe fojtották. Tisztelete főként Bajorországban, Ausztriában és Magyarországon (a 18. században) terjedt el. Árvizek és tűzvészek ellen védő szent. Leginkább égő házzal a kezében ábrázolják, amire két magyarázatot ismerünk:
Gyermekkorában imádságára kialudtak egy égő ház lángjai.Egy szénégetőt mentett meg a tűzhaláltól, amikor az hozzá fohászkodva vizet kért. (A szénégető máglyája lángra lobbant, próbálta eloltani, azonban ő is a tűzbe esett, ekkor vizet kért a víz által halt Flóriántól, így menekült meg a tűztől.)" Wikipédia


A fogadó másik oldalán elhelyezett felirat pedig az irodalom, a versek világába csalogatott.


Baka István

Háry János bordala (Magyar)



             Az Alisca Borrendnek


Nem asszonyöl de pincemély
Sötétje vonz lopó a kéj
Szerszáma bedugom alul
S megcsókolom fölül vadul



Nem lágy ölek de szurdikok
Ahol még föl-le csúszhatok
Rozsdás a kulcs de nyitja még
A présházat s ez épp elég



Hej fény-lopóval fölszivott
Pitymallat-alkony-óborok
Miket kifröcsentett az Úr
(Talán nem fogta jól alul)



Hej Nap kövér hordója fenn
Mely ott görög a pince-menny
Grádicsain alá az éjbe
Tudom gurulhat még elémbe



Ha majd a gálickék egek
Szőlőhegyén a Hold kerek
Kőasztalára könyökölve
Nagyot sercintek rá a földre



S pipámat olykor félrerakva
Napot verek naponta csapra
S iszom kancsójából az égnek
Reggel vöröst délben fehéret


(1994)

János Háry's Drinking Song (Angol)


              for the Alisca Wine Society

Not women's heat but cellar's cool
Tempts me to plunge my pleasure tool
My sampling tube deep in the cup
And kiss it madly higher up


Not ripe folds it's an old furrow
Where I still slither to and fro
The rusty key still fits the door
The press-house opens ask no more


Oh sampling tubes of ripe sunshine
Oh twilight-bodied noble wine
Spilled by the Lord (who lost control
Perhaps around the lower hole)


The sun that wine-barrel on high
Rolls through the cellars of the sky
Then down it trundles in the night
We'll meet one day at least we might


When in a heavenly vineyard
I'll rest my elbows on the hard
White-marble table of the moon
To use the earth as my spittoon


And leaving my old pipe alone
I'll tap the barrel of the sun
To drink from heaven's demijohn
Red wine at sunrise white at noon



A falu központjában kis templom áll, sajnos be van zárva.



Biztosan nagyon szép lehet belülről is :












A falu központjában lévő tábláról megismerhetjük a falu történetét.







"A szájhagyomány szerint a falu határában lévő Zsukma-völgyben, a Török-dombon állt a nógrádi basa háreme. Az ott raboskodó magyar lányok a hajfonataikból készítettek kötelet és azon ereszkedtek le a kastély ablakából. Menekülés közben a hajfonatok szétszóródtak, ezért nevezték a törökök a települést Nőtincsnek. A legendát valószínűleg az is táplálta , hogy a török hódoltság idején a nógrádi bégnek kéjlaka is volt a környéken."


Térkép:

Nógrád

Egy ködös vasárnapon látogattuk meg a romokat, így a szép kilátás most elmaradt. Ennek a kirándulásnak mégis különleges hangulata van, nem látod mi van előtted, majd ködös sejtelmes félhomályban lassan kirajzolódnak a várfalak.



Nógrád vára 286 méter magasan emelkedik a tengerszint fölé. Szép időben biztosan csodás kilátás tárul elénk, ráláthatunk a környező dombságra, most ezt csak elképzelem, mert a tejfehér köd mindent eltakar szemem elől.  A vár keletkezéséről nincs biztos adat.




Anonymus szerint már a honfoglalás idején is vár állott a hegytetőn. A szabálytalan alakzatú belsőtornyos vár a legrégebbi kőváraink közé tartozik,  oklevelekben  1108-tól említik. Történelem során sok csatát megélt.  Ma már csak a megmaradt romok emlékeztetnek, hogy egykor itt  egy csodaszép vár állott, és magasodott a  környék dombjai fölé.
















Nógrád - Ferenc Tamás grafikája - rekonstrukciós elképzelés

Virtuális séta
A vár és az alatta elterülő község:





Forrás: http://nograd-var.hu/index.htm

Térkép:


Boldog karácsonyt!

Minden Kedves Látogatónak!
Blogom olvasóinak!
 Ismerőseimnek!
 Barátaimnak! 

Boldog Békés karácsonyi ünnepeket kívánok!