Mesés hétvége a Szurdokban



 Amíg a felnőttek az erdőben tájfutótérképpel futottak, a gyermekek mesetérképpel tekereghettek a Szurdokban.
 Első ízben találkoztunk a gyermekverseny ilyen érdekes és kalandos megrendezésével. A program a gyermekek körében nagyon nagy sikert aratott. A bátor kis kalandorok térképpel a kezükben indulhattak útra. A Mogyorós- árokban szalagozott út vezetett. Útjuk során találkoztak a jóságos boszorkánnyal, Koponyai Monyóval, kedves tündérekkel. Eljutottak a királyi várba, a sziklafalnál útjukat állta a sárkány, kivel meg kellett küzdeni. A meredek partoldalon kötél segítségével mászhattak ki a patakmederből. Amikor megtalálták az égigérő fát, a meredek ösvény a hegytetőre egyenesen Tündérországba vezetett.





 Ez valóban tündérország, nem kell más csak egy kis képzelet. Alattunk a mély
völgy, meredek hegyoldalak, sziklák,  körben a Pilis csúcsai emelkednek a magasba. A kis ösvény a gerincen tündérország kapujához vezet, s ha jól figyelsz a kapu kitárul. Madarak csicseregnek, készítik fészkeik, s szerelmes trillákkal udvarolnak kedvesüknek,  a fűben apró bogarak, virágok nyílnak szerte, s lassan bontják lombjukat az égig érő fák. Virágba borultak a fák, s méhecskék zümmögnek körülötte. A tavaszi szellő lágyan cirógatja ágaik, de lehet, hogy a tavasz tündérek tánc közben simogatják az illatozó szirmokat? Leülsz kicsit, figyeled a sok apró csodát. Látod milyen szép! Nem mese, áprilisi valóság.






A kis kalandorokat a hegyről lefelé még néhány próbatétel várta, a meredek kanyargós csodaszép ösvényen lefelé haladva  élérték ismét a völgyet. Itt a madárcsicsergést, a patak csobogása és a sok kis kalandor csacsogása kíséri. A próbát hősiesen teljesítő sereg pedig jutalmat kapott a szervezőktől, a legfontosabb a királyi pecsét volt, amit egy kicsi lány büszkén mutatott nekem, az üveggolyó a zsebében lapult.
 -Tudod kardoztam a sárkánnyal, át kellett menni a fahídon is,  és volt boszorkány, és ott volt a Koponyai Monyó is.:) -sorolja sietve, boldog mosollyal csöppnyi arcán.



„A Napkeleti Király Próbája

Hol volt, hol nem volt, a régi világban, az Óperenciás 

tengeren is túl, még talán az Üveghegyen is túl, volt 

egyszer egy Napkeleti Király. Ennek a Napkeleti 

Királynak az erdejében állt egy gyönyörű nagy szál 

cserfa, annak volt hetvenhét gyökere, hetvenhét ága. 

A hetvenhét gyökerén állott hetvenhét sárkány, a 

hetvenhét ágáról lógott hetvenhét mennyei furulya.

Történt egyszer, hogy a király legkisebbik lánya reggeli 

sétálása közben arra lett figyelmes, hogy a cserfán 

mind a hetvenhét furulya olyan zenébe kezdett, mihez 

fogható gyönyörűséget ő még bizony sosem hallott. 

Úgy belefeledkezett a zenehallgatásába, hogy táncra 

is perdült ott a harmatos fűben. Szökkent, perdült, 

ritmusra tipegett, ti-ti-tá, tá-ti-ti, lejtett balra , 

lejtett jobbra, talán még cigánykereket is vetett. 

Egyszóval magas jókedve volt  a Királylánynak. 

Ahogy így táncolt nem számolta a perceket, de bizony 

még az órákat sem. 

Olyan vidám volt, hogy meg is feledkezett arról, 

hogy mire a nap delelőn jár, ő már otthon szokott 

lenni ebédre. Mikor megéhezett a nap már jóval túl 

volt a delelőn. Nosza szaladt vissza a palotába, 

odaérve megigazgatta a ruháját, hátrasimította a 

haját.De jaj- kiáltott fel megrémülve: Hol a gyönyörű 

nyakláncom  a sok színes gyönggyel?! Szakadatlan

 sírásba kezdett a Királylány:

 mondta is az apjának : biztos a sárkányok lopták el a

nyakláncot. Innentől fogva nem mosolygott a leány és 

gyászba borult a palota. Látva ezt a Napkeleti Király a 

szélrózsa minden irányába elküldte követeit: 

keressenek olyan legényt vagy leányt, aki visszahozza 

az elveszett gyöngyöket és vele a királyi udvar jókedvét! 

Aki a nyakláncot visszahozza azé lesz fele királysága 

és a Királylány keze.

 Jöttek is a próbatevők a palota udvarába, hogy 

megmérettessenek a nagy feladatban és elnyerjék a 

Királylány kezét.”




Kedves Olvasó !

Ha kedvet kaptál a mesetekergéshez, máskor is megteheted. Remélem a program rendezői, még nagyon sok kalandos gyermektájfutást szerveznek, és sok kicsiny gyermek büszkélkedhet a királyi pecséttel.

https://www.facebook.com/events/257429367677119/

A versenyen résztvevők beszámolója:

Régebbi bejegyzésemből kiderül: hol található a Szurdok? Mit lehet tudni a völgy kialakulásáról? Milyen a völgy, ha ömlik a víz?
Pilisszentkereszt: Szurdok

Képek, rövid videók a völgyből:






video


video

Nincsenek megjegyzések: