Tatárszentgyörgy

Csodaszép napsütéses hétvégén Tatárszentgyörgyre, nagymamám és édesapám szülőföldjére kirándultam.
A ma 1900 lélekszámú település Pest megye déli részén, Bács-Kiskun megye szomszédságában, a homokhátsági területen fekszik, az Alföld kapujaként is emlegetik .
A templomnál balra kanyarodó főúton eljutunk Sarlóspusztára, a vidék 2010-ben  a Postás kupa helyszíne. Borovicskás, ligetes, homokbuckás táj fogad. Az utakon, a tiszta homokban nehéz a futás, de a csodaszép tavaszi napsütéses időben egy kellemes a séta energiával tölti fel a szervezetet. Itt, apám még gyermekként játszott a buckákon, szülei még dolgoztak a környező földeken, tanyákon. Nem lehetett könnyű az élet. Én ma már csak a szépet látom, az út szélén nyájat terel a juhász, kicsiny csikó anyja mellett játszadozik. A borjak még kicsit botladozva ugrándoznak békésen kérődző mamájuk mellett. A napon apró gyíkok sütkéreznek. A puszta itt nem végeláthatatlan. A  homokbuckák között nyárfák, borókák, a mélyedéseknél bozótok zöldellenek, s kellemes illatot árasztanak a fenyvesek. Az erdő mélyén egy őzike riadtan útnak ered, a sok tájfutó megzavarta nyugalmát, megvárom merre szalad, majd folytatom térképem segítségével felfedező utam. Ahogy a betyárok mesélik...

"II. Rákóczi Ferenc nagyfejedelem a kuruc szabadságharc egyik hadjárata során e területen vert tábort 1710-ben. Itt találkozott a szépséges Sarló Sárával, aki iránt első látásra szerelemre lobbant.
Az erdélyi nagyúr szerelmi fészkül építette a kúria épületét a leánynak, és elnevezte Sarló Sára pusztájának. A fejedelem törökországi száműzetése idején a környékbeli betyárok és bujdosó szabadságharcosok legfontosabb menedéke lett Sarlóspuszta, ahol nemcsak egy tál meleg ételre, de védelemre is számíthattak."
Valóban van itt egy szép fogadó, ahol a pihenni vágyók igazi csendre nyugalomra találnak, de
a történészek egészen mást írnak a múltról:
"A török idők alatt elnéptelenedett Tatárszentgyörgy pusztát a XVIII. század elején két nagy múltú és kiterjedt nemesi família: a felsőkubini és nagyolaszi Kubinyi, valamint a márkus- és batizfalvi Máriássy családok tulajdonában találjuk. Gyaraki Grassalkovich (I.) Antal gróf mindkét birtokrészt megvásárolta, 1734-ben már a puszta egészének tulajdonosa volt. A kúriának otthont adó majorság, a Tatárszentgyörgyhöz tartózó Sarlósárpuszta, 1758-ban került véglegesen a gróf tulajdonába-szintén a Kubinyiaktól. A község betelepítését I. Antal kezdte el 1751-ben, de csak fia, II. Antal fejezte be az 1770-es években.
Egyes források szerint a sarlósárpusztai Grassalkovich-kastélyt I. Antal építtette 1760 körül. Ez azonban valószínűleg tévedés, ugyanis előkerült az Országos Levéltárból a gróf egy saját kezűleg készített listája 1771-ből, melyben az uradalmaiba végzett építkezéseit sorolja fel az épületek leírásával együtt. Ebben azonban semmiféle tatárszentgyörgyi kastély nem szerepel (míg egy nagyobb juhakol már fel van tüntetve), de a stílusjegyek alapján is a XIX. század második negyedére datálható felépítése. (Ugyanakkor itteni vendégfogadót említett a gróf, nem kizárt, hogy később azt használták kastélyként.) Borovszky Samu Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye monográfiájában említést tesz egy 1858-as renoválásról is, melyet az 1843 és 1856 között tulajdonos buzini Keglevich grófok után következő birtokos, váradi Török Gábor végezhetett el.
1863-tól borsodi és csíkszentkirályi báró Bors Frigyes örökösei, kisfaludi és lubellei báró Lipthay Béla és gróf Bissingen-Nippenburg Ottóné az uradalom tulajdonosai. 1920 körül a Muchonyak kezén találjuk az épületet, 1931-ben pedig már gyóni Halász Pétert nevezik meg tulajdonosként, aki egészen 1945-ig bírta a kúriát. ( Ekkoriban a kúria nevezetessége "rendkívül gazdag és érdekes" agancsgyűjtemény volt.)
A II. világháború után az épületet iskolaként hasznosították, később lakások voltak benne. A 80-as évek közepétől fogadó működik a szépen felújított kúriában. (...)
A kúria több átalakítás nyomát viseli magán."

A terület már a középső bronzkorban is lakott volt. /i.e. 1700-1300/
" A népvándorlás korának népeiből a szarmaták jelenléte volt meghatározó a térségben. A község területe mind az avarok, mind a honfoglaló magyarok korában a fejedelmi udvartartáshoz tartozott. A fejedelmi kísérethez tartozó előkelők temetői, közvetlenül a határ mentén sorakoznak. Az Árpád - korban két falu, Esső és Zádog osztozott a település területén. A tatárjárás következményeként két évszázad pusztai lét után, a XV - XVI. században jelenik meg a falu Tatárszentgyörgy néven. A helység elnevezésének etimológiai magyarázata a következő: az egykori Zádog környékén, az 1241 óta lakatlan pusztákon elmagyarosodott, XIII. századi kunok által tévesen tatárnak nevezett, kései kun népcsoport telepedett meg, akik Szent György tiszteletére egyházat alapítottak.

Tatárszentgyörgy első birtokosa Felsőkubinyi Kubinyi László volt, aki Ulászlótól 1507-ban kapta a községet. Ez az adománylevél a helynév első írásos említése. A török hódoltság korában a budai szandzsák falvai közé tartozott a település.

1703-ban kuruc csapatok jelentek meg a Duna-Tisza közén. 1710. július 18-22. között Tatárszentgyörgy határában táborozott a függetlenségi harcok kuruc csillaga, II. Rákóczi Ferenc. A táborozás emlékére Liebner József faragott kőoszlopot állított. Az emlékmű ma a templomkertben látható.
A község újratelepítése a XVIII. században a Grassalkovichok nevéhez fűződik. Grassalkovich Antal földjeinek két szélső pontja, Sződ és Tatárszentgyörgy között 85 km volt a távolság. A korszak legnagyobb birtokszerzőjeként, a gróf kihasználta azt a lehetőséget, ha a "megkívánt" puszta ura eladósodott. Kölcsönök nyújtásával, illetve az Újszerzeményi Bizottság segítségével megszerezte az óhajtott területeket. Ezt példázta Tatárszentgyörgy birtokba vétele is, 1758-ban.

A községet 1873-ban Várady Gáborné Csurgay Franciska vásárolta meg, s 1875-ben és 1895-ben 2300 hold földet eladott a katonai kincstárnak. Az itt létesített tüzérségi és gyalogsági gyakorló lőtér területe Tatárszentgyörgy és Örkény közé ékelődött, így ennek az adásvételnek máig ható következményei vannak a településre.

Az 1914-es szarajevói merénylet után megtörtént a mozgósítás, melynek folytán kis faluból 290 férfit hívtak be katonai szolgálatra, így a település jószerivel férfi nélkül maradt. Az I. Világháború szomorú mérlege, hogy a behívott katonákból 49 hősi halált halt. Nekik állít emléket a templom falán elhelyezett márványtábla.
1943-ban a község lakossága azt hitte, hogy a legborzasztóbb az a jégverés volt az életükben, ami már másodszorra tette koldusszegénnyé a lakosságot. Hamarosan rá kellett jönniük, hogy nem a jégverés a legszörnyűbb csapás, hanem az ismét idáig jutott háború. Hamarosan ismét hadműveleti területté vált a falu, melynek újabb szomorú mérlege 12 hősi halott és 20 háborús áldozat, kiknek emlékét szintén márványtábla őrzi a templom falán."


Irodalom:
Virág Zsolt: Magyar Kastélylexikon, Pest megye kastélyai és kúriái, 2001
forrás:
http://www.sarlospuszta.hu/sarlospuszta.html
http://www.tatarszentgyorgy.hu/