Ruszt / Rust




Ruszt, egy csodálatosan szép városka a Fertő tó partján, Ausztria legkisebb városa.  Az óváros csodás épületei, templomok, kávézók, éttermek várják a kirándulókat. Utcáin barangolva, a kapualjak kis üzleteket, apró látnivalókat rejtenek. Szinte minden épület műemlékvédelem alatt áll.” 






"A polgárházak, melyek a 16. és 19. század között épültek reneszánsz, barokk stílusban vagy historizáló homlokzattal, szép ablakkeretekkel és kapuzatokkal, erkélyekkel, címeres és stukkódíszítéssel igazi ékszerdobozzá teszik a belvárost. „
A települést „1317-ben Ceel néven említik először, német neve 1393-ban bukkan fel. 1529-ben és 1532-ben a török elpusztította. Városfalai 1612 és 1614 között épültek. 1681-ben szabad királyi város lett. 17. századi városképe a mai napig fennmaradt”

„ Műemlékeinek példás védelméért, a település 17. századi képének megőrzéséért az Európa Tanács díját is elnyerte. Rust a legismertebb bortermelő hely és a legfontosabb idegenforgalmi központ Burgenlandban, egyben a gólyák városa is. A nemes madarak március végén érkeznek, és szinte minden óvárosi kéményt elfoglalnak. Rust címerállatai természetesen különleges védelmet élveznek.”





Ruszt legértékesebb, legrégibb műemléke a Halásztemplom, eredetileg a város katolikus plébániatemploma volt. Első írásos emléke 1493-ból való. Látogatásunk alkalmával egy rövid magyar nyelvű tájékoztatót kaptunk. A templomba a belépő 1 euró, fényképezni sajnos nem lehet.





„ A Halásztemplom művészet-, és kultúrtörténeti szempontból Ruszt legértékesebb épülete. Egy legenda mesél Mária magyar királynőről –IV. Béla feleségéről, akit a mongolok elől menekülve, fertői halászok mentettek meg. Hálából adományozta a Szent-Miklós- beneficiumot, amihez a mai Halász-templom részét képező Mária-kápolna is tartozott.
 Itt található egy kőből faragott pieta a XIV. századból és egy meglehetősen sajátosan faragott Madonna 1446-ból.
1400 körül a románkori apszist lerombolták, a keleti oldalon megépítették a gótikus Pankrátius kápolnát, fallal vették körül és erődtemplommá alakították. A XVI. század elején a Pankratikus és Mária kápolnát egy későgót kereszthajóval templommá egyesítették. A templom tornya, több rombolást elszenvedve 1879-ben összeomlott, és egy egyszerű kapuzattal lett helyettesítve. Burgenland határain túl a Halász templom csak az 50-es években vált ismertté, amikor a restaurálás közben csodálatos középkori freskók kerültek napvilágra.
 Érdekességek:
 A Pankratius kápolnában gótikus üvegfestés és burkolati kövek maradványait találták.
A bolthajtásokban kerek nyílásokat láthatunk, amelyek beépített öblös agyagkorsókhoz un. hangerősítő edényekhez tartoznak. Ez az akusztikai berendezések legegyszerűbb formája, ami arra utal, hogy már 600 évvel ezelőtt is tudták az emberek, hogyan lehet jó hanghatást kialakítani. A templom művészeti szempontból legértékesebb oltára, a Három Szent Oltára.
A kereszthajóban egy de Lavende prelátus által adományozott barokk Angyali üdvözlet oltárt láthatunk. A karzaton 1705-ből származó orgona áll, ez Burgenland legrégebbi egyházi hangszere. A templomot nem alakítgatták át, valószínűleg azért, mert régóta mellékes templomként szerepelt. Manapság már csak muzeális és kulturális célokat szolgál.”


Szentháromság-plébániatemplom

„Az egyszerű külsejű kora barokk templomépület a Haydngasse és a Kirchengasse torkolatában lévő kis téren áll. 1647 és 1651 között egy zürichi kőművesmester, Ulrich Mayer irányításával épült az evangélikus gyülekezet számára. A belső álperspektivikus díszítőfestését soproni, az orgonát győri mester alkotta a 18. század legvégén. A jobb oldali mellékoltár képén Szent István ajánlja fel a magyar koronát Szűz Máriának.”





Evangélikus templom

A tervek a soproni Neumayer Lőrinctől valók. A munkát 1784-ben kezdték, és 75-ben már állt a klasszicista stílusú épület, tornya 1896-ban a millenáris ünnepségre készült el. A mellette álló paplakban őrzik azt a könyvtárat, melyet Hajnóczy Károly lelkész a 18. század végén alapított.





Látogatásunk idején tartották iparművészeti és kézműves vásárt.



Forrás:


képeslapok:
Saját fotók, digitális scrapbook elemek:
beszterigolya, Jerry Jones, Manuela Zimmermann,


Nagyobb térképre váltás

4 megjegyzés:

Kornél Simon írta...

Kedves Hajni, a pilisi Szurdokvölgyről kerestem leírást, így akadtam rá az oldaladra, és kellemes meglepetés fogadott a nyitó képre írt verssel... Azt ugyanis én írtam vagy jó 15 évvel ezelőtt :-) Némiképp kiigazításra szorul, mert a gerle nem "eteti a", hanem "táplálja" fiát (nem kell névelő), és az első 2 sor végére vessző kell - ha ezt kijavítanád, azt megköszönném. Egyébként nyugodtan használhatod az oldaladon, örülök, ha tetszett :-) Vajon megvan még a tábla Ódorváron? Üdvözlettel: Simon Kornél

Hajni írta...

Kedves Kornél!
Köszönöm hozzászólásod! Hibáim javítottam:) remélem sikerült. Az idézeted nagyon sok helyen használják, szerzőt nem jelölnek, elírás is van szép számmal. Nagyon szép idézet, folytatás is van ? akkor küldd el! Ódorváron sajnos még nem jártam,ha arra járok abból is lesz egy blogbejegyzés és megkeresem a táblát:)Üdvözlettel: Hajni

Kornél Simon írta...

Kedves Hajni!
Csak ezt a 4 sort írtam, direkt táblára készült, és oda nem fért rá több :-) Saját készítésű tábla volt. Nem tudtam, hogy több helyen is használják - örülök neki. A Bükkben a legkedvesebb helyem Ódorvár, fiatalabb koromban sokat jártam az erdőket és hegyeket, ezzel a kis versikével szerettem volna hozzájárulni a természet védelméhez és tiszteletéhez - csak így, a magam egyszerű módján. Aztán eltelt vagy 15 év, legalább 10 éve nem is voltam Ódorváron (másfelé lakunk)... Képzelheted, milyen nagyot dobbant a szívem, amikor így véletlenül ráakadtam a blogodon. Sok kedves emléket ébresztett fel bennem - ezért nagyon hálás is vagyok neked.

Még egy "hiba" van benne (lehet, korábban is benne volt, csak nem vettem észre a nagy izgalomtól?): az új sarjat az eső ígéri, és nem az erdő.

Üdvözlettel: Kornél

Hajni írta...

Kedves Kornél!
Hát sokféle változat terjeng:)és volt olyan fórum , ahol keresték ki a versíró:) nos megtaláltam és terjesztem. Örülök, hogy örömet szereztem:)