Ez Ausztria


Egy álmom valósággá vált. Ott jártam, hol mindig kék az ég, friss, tiszta a levegő, zöldben pompáznak a legelők, s májusban a hegycsúcsokon még vakít a hó.
Csodálatos kisvárosok, települések, minden idegenre ráköszönnek, s mosolygósak az emberek. Szinte pár nap alatt otthon éreztem magam.
Hosszú készülődés, izgalom, várakozás előzte meg az utat.  Ausztriában csak vonattal átutazóként jártam,  a táj a vonatból is elvarázsolt.
Bevallom kicsit féltem, mert nyelvtudásom sajnos csak néhány szóra terjed. Megpróbáltam a lehető legtöbb információt, a látnivalókról, lehetőségekről még itthon beszerezni.
 I.Az út
Budapestről indulva Bécs felé haladtunk. Kedves barátaimmal utaztam, kiknek ezt a nyaralást köszönhetem. Magdi vezette az autót,  Zsigu és én  navigáltuk. Szegény Magdus, két szövegelő utassal,  nem volt könnyű helyzetben. Bevallom kicsit féltem, nehogy eltévedjünk a sok sáv között, de a táblák segítségével nagyon szépen lehetett haladni.
Innen még hosszú volt az út, de egyre csodálatosabb. Lassan előbukkantak a hófödte hegyek, s barátaimmal, mint a gyerekek nem győztük figyelmeztetni egymást: Odanézz! látod ! Havas a hegycsúcs! Kis templom a dombtetőn! Ott egy vár! Alagút vigyázz! Húzd be a fejed!:-)
A hosszabb, rövidebb alagutak egymás után következtek,  kicsit unalmasak, de nagyszerű megoldás a hegyen való gyors átjutásra.
Két óra tájban már Judenburg városkához érkeztünk. A város szélén ipartelepek, boltok, benzinkutak. Az eleredő eső ott tartózkodásunkat rövidre szabta. Így egy rövidke séta a lábak felfrissítésére, majd indultunk tovább. Schefflingnél jobbra fordultunk, a 96-os útra Murau felé.
Az igazi csoda talán itt kezdődik, az autóút a völgyben halad. Jobbra, balra meredeken nyújtóznak a még itt-ott hófödte hegyek, s a mélyben sebesen rohan a patak.
Délutánra megérkeztünk szálláshelyünkre, St Lorenzen ob Murau-ba, a Kreischberg lábánál lévő szállóba. Az utazás kissé elfárasztott mindhármunkat, de még egy kis esti séta, s nem maradhatott el.
A környék télen a síelők paradicsoma. Van itt sífelszerelés kölcsönző, a  felvonó a hegy lábától indul, hütte áll a gerincen. Csábító a meredek hegyoldal, s vonzó a hegycsúcs. A hóból még tudtunk néhány hógolyót gyúrni, de már hócsatára nem való.
A kisvonat megállójánál, a Tourinform irodánál többféle magyar nyelvű prospektust sikerült beszerezni, ez megkönnyítette napi programjaink szervezését.


II. nap 
Schöder—Tamsweg

Az időjárással mondhatom szerencsénk volt, kissé borongós, de kellemes időben indultunk Schöder felé.





A kisvárosban ünnepség kezdődött, a zenekar, a tűzoltók felvonulása igazi turistalátványosság. Kevés ember sétálgatott, a felvonuló egyenruhások mosolyogva integettek, köszöntek felénk. Körbesétáltunk a csöppnyi főtéren, csodálattal fedeztük fel az aprócska kerteket.



Mesébe illő kiskertek, kerti törpék őrzik a kis birodalmakat. A kicsiny vízimalom kerekét forgatja a víz. Minden általunk kidobásra való edényben virág terem, még a kidobott tálak, vajlingok, is virággal vannak beültetve. Nézzék csak a képet:-)


Mosolyt fakasztó részletek. A sebesen rohanó patakot,  jó mély kiépített árok tartja kordában.
A téren világháborús emlékmű. Feljebb, egy középkori templom ad kiváló témát a fotózáshoz. A téren beszélgető néhány ember mosolyogva köszönt. Felbátorodtam, megérdeklődtem: merre a vízesés?-- Wasserfall? Kíváncsian érdeklődtek, honnan jöttem, s én büszkén: I’ am from Budapest. S jött a német, angol, s kéz-láb bevonásával fejlesztett egyéni nyelvezet, amellyel végül is ,mondjuk "egészen jól " elboldogultam. Hihetetlen, de megértették velem: 4 km innen a patak mentén, majd a parkolótól kb. 500 méter gyalog és jó combok kellenek, de látják, azzal nincs gond. Jót nevettek, amikor mutattam, hogy autóval megyünk, s ez így egyáltalán nem megerőltető.

Günster vízesés (Günster Wasserfall) Stájerország legnagyobb vízesése



A festői völgyben  csak a víz hangját kellett követni, hogy megtaláljuk a hegyről zúduló patakot. Felfelé sétálva a sziklák mögött csodálatos látvány tárult elénk, itt már biztonságosan kiépített pallókon lehetett haladni. A magasból szélesen, nagy sebességgel ömlik, zúdul a víz. Szinte habzik, forr. A látvány elvarázsolt, s Petőfi sorai jutottak eszembe:
„Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.
Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?”


Meredek falépcsőkön vezet az út felfelé, körbe, ca 60-65 méter csodaszép a hosszan leömlő víz látványa. Szinte érezni a víz hatalmas energiáját, ahogyan a sziklák tetejéről előtör, s a mélybe zuhan. Teljesen magával ragad, nem győztem csodálni, fotózni. Az ömlő víztől minden vizes, a lépcsők is, így óvatosan kellett haladni, mert csúszik. Zsigu azonnal a természetes energia hasznosításának elméleti kidolgozásába kezdett.
A falépcsők megmászása során bőven kaptunk a spriccelő vízcseppekből.
 A természet egyik csodálatos alkotása, ahol a víz az Úr.


Visszatértünk a 96-os útra, s folytattuk autós túránkat, Ranten templomának látványa megállásra késztetett.

Itt született Martin Zeiller (1589-1661) világjáró tudósító.
A városkában épp befejeződött a vasárnapi templomi ünnepély, s a téren a kicsiny első áldózókat fényképezték a népviseletbe öltözött családtagok.
Tamsweg felé még megálltunk, hogy Zsigu egy transzformátor állomást komolyabb vizsgálat alá vegyen. Minket, nőket inkább a patak lépcsőzetes vízesése, s a kiskertek szépsége foglalkoztatott.

Lungau – Ferienregion:Tamsweg
Tamsweg Salzburg tartomány déli sarkában, 1024 m tengerszint feletti magasságban fekszik, mintegy 6000 lakosú város.

A városkában, a főtéren májusi ünnepség zajlott. Sör, grill, s sok-sok ünneplő ember, sokan népviseletben. A tér közepén májusfa hirdette az ünnepet. A májusfa, a zöld ág, a természet megújhodásának a szimbóluma. A legtöbb esetben az udvarlási szándék bizonyítéka, szerelmi ajándék is.  Minden falucskában láttunk egyet a főtéren, ezeket nem a legények, s nem is egyedül állították.

A hatalmas fenyőfákat, traktorok húzták, néhol még támasztják is.
Sajnos a legendás Sámsonnal nem találkoztunk. A 6,2 m magas, 105 kg súlyú óriás két nagyfejű törpéjével vezeti a vigadalmakat. Sámson a testőrség kabalafigurája, a gárda nemzetközi követe.
Sokáig csodáltuk a szépen festett házakat, kapualjakat. A sarkon találtunk egy Pizzériát. A menünk: Lasagne, Bolonyai, csak ajánlhatom. Nagyon finomat ebédeltünk, barátságos áron. A legnagyobb meglepetés, hogy ebédünk végén, a pult mögül, egy magyar házaspár köszöntött minket. Julika az étterem szakácsa. Keressétek meg, ha erre jártok!
Tamsweg egyik gyöngyszeme a hegyoldalban ékeskedő Szent Leonard szentély.

A késői középkorban épült. Ausztriában, napjainkban a legjelentősebb búcsújáró templom, valamint az egyik legszebb késő gótikus egyházi épület. A zarándokhelyhez sok csoda és gyógyulás fűződik. A templom igen meredek dombtetőn, keskeny gótikus tornyával nyúlik a magasba. Minden irányból vonzza a tekintetet. Persze engem is, hogy e messziről kicsiny ékszernek látszó templomot közelebbről is megtekintsem. Nem könnyű a felfelé út. Már csak azon gondolkodtam, milyen nehéz munka lehetett a középkorban, a hegy tetejére építeni a templomokat. Felcipelni a rengeteg követ, vagy tán a hegytető adta az építési anyagot? S nem csodálom, hogy heves imádkozásba kezdtek a hívek mire ide felértek. Kissé kifulladok, s lám már én is hálát adok teremtőmnek. Kőkerítés veszi körül az udvart, balra kicsiny kápolnához vezet az ösvény. Sajnos felújítás miatt a templomot csak kívülről vehetem szemügyre. Bátorságomat a gondnok házőrzője is próbára teszi, mert a gyönyörű, hatalmas farkaskutya nem jó szívvel veszi érkezésem. Megérezte megtorpanásom, mérgesen felém rohant, körbeszaglászott, majd gazdájának szót fogadva felkísért a portáig. Hát a szívem ezerrel vert és elment a kedvem a további ismerkedéstől, bár megnyugtattak, ne féljek nem bánt. /Szoktam én is mondani: a kutyám nem bánt, de ma még nem evett/ A danke-sehr, a wiedersehen!, s gyors czurrikra vettem az irányt, s újabb hála, hogy az "ebéd"nem én lettem. A dombról lefelé a panoráma csodálatos, messzi havas hegycsúcsok, lent a város és a távolban több kis település látható. Látványból , izgalomból e napra elég is volt. / A képeken kilátás a hegyoldalról Tamsweg felé:


III. nap
Murauból, Tamsweg felé indultunk, Predlitz-nél, az útelágazásnál balra Turrach felé vezetett utunk.
Turracher Höhe
Egy hatalmas síparadicsom. Csodás pályák kiemelkedően magas fekvéssel. Modern és kényelmes felvonók és liftek. A hóból még mi is láttunk, nem is keveset. A szezon már véget ért. A felvonók és a bob sajnos csak júniustól üzemel. Minden néma és csendes, s a kilátást a lassan leereszkedő felhők megakadályozták.

Hoher Steg

Az úton visszafelé az alagút előtt jobbra a parkolóban meg kell állni. A hatalmas sziklafalat a víz választotta szét, mosta, formálta. A patakban pisztrángok állnak ellen víz sodrásának. Az ember alkotta fahídról, felülről is nagyon szép látványban lehetett részünk. Tovább a hegyen tanösvény vezet. A helyi madár és állatvilágot mutatják az ismertető táblák.
St.Ruprecht-Falkendorf
A „stájerországi faút” összeköti a régió számtalan történelmi és modern faépítményeit. Sok faluban az út szélén magaslanak az óriási faszerszámok. Kapa, gereblye, körző, rókafűrész, ezek a faút területi jelzései. Mindegyik egy faépületre, fából épült látnivalóra hívja fel a figyelmet. Itt a Famúzeumra egy hatalmas fafűrész figyelmeztet.
A Múzeum látogatása élményt nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A belépő mellé egy magyar nyelvű füzetet kaptunk, nagyon szimpatikus ötlet, benne leírva minden tudnivaló a kiállított tárgyakról az érdeklődőknek. Itt mindent megtalálni, ami a fával kapcsolatos. Láthatók a fakitermelés szerszámai,  a fafeldolgozás lépései. Láthatjuk a favágó életkörülményeit a múltban, jelenben, Különböző makettek, modern alkotások szerepelnek a kiállított tárgyak között. Látható a fa szerepe a hagyományos és modern építészetben. Megtaláltuk egy  régi iskolapadot, ilyen padban ültem én is első osztályos koromban. Tudták, hogy létezett fából mosógép is? A mai energiaárak mellett talán megfontolandó az újragyártása. A szerkezet egyszerű: fadob, biztonságosan zárható tető. A dobban: fa tárcsa , amit kívülről egy karral lehet jobbra-balra forgatni.
A parkban a vízelvezetés régi módszere látható: deszkák U-alakban núttal illesztve.

A gyerekek, s a gyerekké váló felnőttek nagy örömére természetesen fából épített játékok várnak. Az ajándék boltban ezernyi kézműves apróság között válogathattunk. Házi készítésű szörpök, gyógyteák, a schöderi lekvárjuk nagyon finom.

Mit lehet tenni, ha esősre fordul az időjárás?
Bizony a hegyi túrák elmaradtak, maradt a város felfedezése.
IV.nap
Murau Ausztria Stájerország nevű tartományában található.

A 2200 lakosú kisváros 829 méter magasan fekszik. A várost az Alacsony-Tauern és a Nock-hegy ölelik körül. Kiváló elhelyezkedésével a térség síközpontjává nőtte ki magát. A város 500 éves sörfőzdéjéről, valamint faiparáról is híres
Egy magyar nyelvű füzet segítségével indultam útra. A dombon épült reneszánsz kastély, alatta a templom, megtalálása nem igényelt különösebb térképészeti ismeretet. A 700 éves középkori belváros, kellemes hangulatú kávéházaival és éttermeivel marasztal. Szűk utcák, aprócska terek, csak a kirakatból tudom meg, hogy egy ruha vagy cipőbolt mellett haladok. Nincs hivalkodó, az épület szépségét eltakaró reklámtábla. A fali kandeláberek között, kovácsoltvas cégtábla jelzi az üzletet.
A XIII.századi várat, két európai kereskedő-útvonal kereszteződésében építette Ulrich von Lichtenstein . Rövid időn belül egy kereskedői település jött létre a vár körül.

„Sokáig a Liechtenstein család tulajdonában álló vár Anna Neumann von Wasserleonburg birtokába került, aki a hatodik felesége lett Georg Ludwig zu Schwazenbergnek. Ebben az időben a Schwarzenberg család uralkodott Murauban. A XVII. században a négyszögletes reneszánsz kastély még tornyok nélkül állt. „/ http://www.murau.hch.hu/murau.php
A várból egy falépcsős átjárón jutottam le a templomhoz.

„A gótikus stílusú városi plébániát Szent Mátyás nevére szentelték fel, aki a vámszedők védőszentje. A masszív toronyban található a legnagyobb muraui harang, a „Mottl”. A templom felépítése 12 évet vett igénybe II. Otto idejében. Érdekessége a magastorony, a XIV. századból ránk maradt freskók, reneszánsz korabeli falfestmények, a Liechtensteini uralkodóház elhunyt tagjait ábrázoló festmények.”
A templom mögött egy szűk utcácskán át a Főtérre jutottam (Schillerplatz)

”A teret 1270-ben, építésekor I. Ulrich von Liechtenstein „Freitagmarkt”nak keresztelte, ami arra utal, hogy a pénteki vásárt – a mai napig – itt rendezik meg. Az 5. számú ház korábban postaállomásként működött. A Pestisoszlop a hat pestis védőszenttel az 1715-ben pusztító pestisjárványra emlékeztet.”

Az Anna-Neumann utcát a középkorban Hosszú utcának hívták. Anna Neumann volt az a hihetetlen asszony aki két boszorkányavatást és 5 férjet élt túl –írja a tájékoztató füzetem. „Az utcában található Városháza egykor tűztoronyként, majd fegyverlerakatként működött. Az első Vámházat, és a régi polgári kórházat az utca végén találjuk.”
Az „Elisabeth-templom” és az Egyházmegye Múzeum
”A koraibarokk stílusú Elisabeth templom a gótikus kápolnából, a régi polgári kórházból áll, amelyek II. Otto von Liechtenstein nevéhez fűződnek. A XVI.századtól a templom, megszakításokkal ugyan, de a protestáns gyülekezeté lett. 1623-tól-1873-ig a sekrestyében állt Anna Neumann koporsója. 1979 óta az Elisabeth templom Murau evangélikus temploma, és magában foglalja Stájerország Egyházmegye Múzeumát is.”
A Mur folyó másik partján a domboldalon nyújtózkodik egy kicsiny kecses gótikus épület a
Szent-Leonard templom. "A Friesachi utcáról egy kannyargós út vezet. Az apró gótikus stílusú templomról legelőször 1439-ben tesznek említést. Alapítója Niklas von Liechtenstein volt. A látogatót egy Háló-Terem, hatalmas, gazdagon díszített ablakok, korabarokk emelvény gótkus motívumokkal, barokk stílusú szószék, orgonaépítmény kétszólamú fasípokkal, amin Anna Neumann és férjének alakja látható. A templom területét védőfal veszi körül."

-->

A Grünfelsi vár
”A korábban I. Ulrich von Liechtenstein tulajdonában álló várat 1269-ben Ottokar von Böhmen leromboltatta, majd II. Otto von Liechtenstein a XIV. században újjáépíttette. Még ma is látható a vártemető, a lakóházak romjai.”

A városban a folyó partjait több helyen hidak kötik össze, említésre méltó a Mursteg fahíd.
A 1995-
ben épült hídon nem szépsége, hanem az onnan elénk táruló kép miatt érdemes átsétálni.



A város közepét egy jellegzetes masszív kőhíd köti össze, mellette lépcsőkön le lehet jutni a folyópartra, s a híd alatt a nagy kövön egy kecses bronzszobor emelkedik.

A parton sétálva egy érdekes épületre lettem figyelmes, a régi házra egy nagyon modern felső szint van építve, s jó időben az ablakok a ház elé ereszkednek.  
A kávézó terasza a múlt, jelen, s jövő érdekes találkozása. Számomra kicsit kiütközik környezetéből, túl modern, de valahogy mégis belesimul, s a város érdekes pontja lesz.

A vasút:
A keskeny nyomtávú vasút első útja 1894-ben volt. A régió különleges attrakciója a gőzmozdonyos kirándulás. Aki befizet még mozdonyvezetővé is válhat. Én maradtam a hagyományos vasúti közlekedésnél, a Murau és Tamsweg között vonattal megtett út, így is hatalmas élmény maradt. A völgyben nagyrészt a folyóparton vezet a pálya, alattad a folyó fent a hegyek. A vasút mellett halad a kerékpárút. (Jó lett volna végig bringázni az úton a folyó mellett, de ezt majd legközelebb.)
V. nap
Murau-Laßnitz-St.Lambrecht

Murauból autóval jutunk el St.Lambrecht–be. „A St. Lambrechti apátság. A Kolostor-séta alkalmával bepillantást nyerhetünk a bencés rend világába, történetébe, gazdasági és más világi feladataiba. A különös világ kilendíti az embert az átlag hétköznapokból. A művészeti gyűjtemény kiváló bizonyítványt nyújt a XV.-XVI. századból származó freskófestészetnek. Megcsodálhatunk még más műemlékeket a barokk és a rokokó stílusból. A St.Lambrecht-i Kolostorba látogatókat madármúzeum, egy népművészeti gyűjtemény, kolostori körséta csalogatja.”
Az eső megakadályozta kirándulásunkat. A Grebenzeni Naturpark felfedezése elmaradt.
Visszafelé Steirisch- Laßnitz-nél egy fából készült motor, s a mellette kialakított park megállásra invitált.

Horgászparadicsomra bukkantunk, kellemes kis horgásztó, játszótér nyújt kellemes kikapcsolódási lehetőséget a kirándulóknak.
A vendéglőben "isteni" a sült pisztráng, szerencsére  nem nekünk kellett kifogni.
VI.
St. Lorenzen ob Murau
A kis falu Stájerország észak-nyugati részén, a napfényes Felső-Murau völgyében, a Kreischberg lábánál található, Murautól kb. 6 km-re északra
St Lorenzen ob Murau a pihenés szigete. Télen síparadicsom. Nyugalom, békesség áradt. Minden, amit szeretek a természetben itt egy helyen megtaláltam. Vízesésekkel tarkított patakok ömlenek a Mur folyóba, a meredek hegyek tetején még fehérlik a hó, s az erdők, legelők a zöld legfinomabb árnyalataiban pompáznak a hegyoldalakban. A kis falucskában hatalmas sétákat tettem. A szépen ápolt kertek, házak, friss tiszta levegő és nagyon barátságos emberek.

Itt található Európa legnagyobb tartópillér nélküli fahídja. A St.Georgent és St Lorenzent összekötő híd a stájer faépítészet mesterpéldánya. Csodálatos építmény. Ha autóval áthalad az utazó, észre sem veszi micsoda mesterművön gurult át. A naplemente csodálatos fényeket biztosított a délutáni sétákhoz, de még felhős időben is festménybeillő látvány fogadott a folyó körül.


VII. nap
Kreischberg
Az utolsó nap: hegyi kaland.


Már az első napon eldöntöttem, felmegyek a hegyre. Érdeklődtem a recepción, ha oda felmegyek, látom a hegyek tetejét?
A hölgy mondta,- hát, igen onnan már mindent látni.
Pénteken végre kisütött a nap. Zsigu és Magdi nagyon aggódott: jól vagy te gyerek? Ne menj fel! Jön a jeti! Kitöröd a bokád! Stb. Nagyon jókat kacagtam mennyire féltettek:)
Nekivágtam, iránymenetben fel egyenesen a hegyre. Gondoltam nem a túraúton megyek, a tábla szerint: 5 óra gyalog. Én a sífelvonó alatti utat választottam, gondoltam biztosan rövidebb.

Szép a kilátás, talán a vadak se járnak.
Nagyon meredek?
Talán , de különben is, mi az egy „tájvánszorgónak”:)
Hát megtudtam !:)
A fényképekkel nem tudtam érzékeltetni, hát nagyon, nagyon meredek:) Néhány helyen másztam, úgy igazán , négykézláb. A házak, falvak egyre törpültek mögöttem.

A csodálatos havas hegytetők sorban bukkantak elém a hegy mögül, s elértem a szállóból látott csúcsot. Végre, hát ez nem is volt veszélyes. S fejem felfelé emelvén látom ám a pályának ez nem a vége. Itt ez a hegynek még nem a teteje, bukkan egy útsávnyit aztán újra fel.
Te jó ég ! hol a  vége?

Majd, egy kényelmes lankás szakaszt találtam. A térképen jelölt útszakaszon folytattam utam, mert a felvonó alatt, már nem lehetett tovább haladni, annyira benőtte a bozót. Csak mentem, mentem. Végre épületekhez értem, a sífelvonó tetejéhez, egy nagy építmény rendszerhez érkeztem. /ez két és fél óra felfelé menet volt/

Itt elkeseredtem, a hegytetőket nem látom a fáktól, a sípálya tovább megy és még mindig, igaz laposabban, de még hosszan fel- fel előre. Már hóban, vízben mászkáltam, mert a hó olvadt és szinte szivacsszerű fűben cuppogott a bakancsom:) Sehol egy lélek. Majd a ház mögül egy kíváncsi kecskecsorda, felém vette az irányt. Hát tudom egy kecskétől még nem kell megijedni, no de ez egy kisebb csorda! No, de  tudnak magyarul és a két bak oly ugrálásokat, öklözéseket produkálva haladt, úgy gondoltam a magyar nyelv oktatásába ma nem kezdek, és a velük való ismerkedést  inkább elhalasztom:)

Leültem a sífelvonók lépcsőjéhez. Gondoltam, ha mégis ismerkedni akarnak, itt beugrom a kerítésen:)
Alig feladták szándékukat, s megpihentem, a nevetés hangosan tört ki belőlem. Egy csüngőhasú dagadt malac "vágtázott" a csorda után, s közben fejét rám emelve vadul röfögött:)) Malac nyelven talán : ki vagy, mit keresel itt?
ismételte:)

Azt tudom, hogy hatalmasat nevettem ezen, majd azon, hogy a hegy tetejére másztam egy jóízű nevetésért.
Aztán csak ültem, pihentem. Próbáltam lányomnak sms-t küldeni, messzi még a csúcs? Ő már síelt itt, jó lett volna egy kis bátorítás, de sajnos nem válaszolt. Magamhoz vettem egy kis elemózsiát, folyadékot. Néztem az előttem hosszan elnyúló sípályát, s érezvén lábaimban a remegő fáradtságot, bakancsomban a nedvességet, feladtam. Ennyire mégsem vagyok megszállott:) Megfordult a fejemben az is, ha ennyi házi "vadállattal" találkozom itt fent a hegyen,  lehet kutya is őrzi a tanyájukat ,mint a városi templomot, s ez volt a legvisszafogóbb gondolat. Közben barátaim sms-e is megérkezett:
hol vagy már ? siess kész az ebéd:)
Válaszoltam: megvagyok, a jetivel még nem találkoztam, de röpke két óra múlva lent leszek:)
Így hát visszafelé vettem az irány, a már ismert úton meredeken lefelé a síelők fekete pályáján. A síelést még nem próbáltam:) a felvonó felviszi őket, aztán lécre szállnak, s lecsúsznak. Félelmetes ez a mélység, s ha hozzágondolom a sebességet… húúú… De oly gyorsan leszáguldozni, mi értelme? Gyalog sokkal izgalmasabb, a látvány csodálatos, minden apróság érdekelt. Sziklák, kidőlt fák, virágok, rovarok, s minden kincset fényképezőgépembe rejtek. Hazavigyem, s megmutathassam szüleimnek, a sok szépet, mert ők ezt már csak fényképről nézhetik.
A térdem, combjaim kissé megviselődtek a kalandom során, de hihetetlenül jóleső izomlázat éreztem. Bár a csúcsot nem értem el, saját erőtlenségem, s korlátaim nem győztem le, mégis elégedett voltam teljesítményemmel.

Kell, hogy néha eljussunk a hétköznapokból, talán a hegyre. S az út során magányosan, leküzdve apró félelmeink, s a lelkünkben kevergő gondolatok had vívjanak csatát. Felcipeljük gondjaink, bánataink, s a tiszta friss szélben messzire engedjük azokat. S az út során meglátod milyen aprók, s tehetetlenek vagyunk a világ tetején, mint fűszálon a csöppnyi darázs.

És meglátod élni jó, az élet szép, s a Föld Uránál, a Természetnél nincs hatalmasabb, szebb, s csodálatosabb.
Még délután, a csodás naplementében, Magdival újra bejártuk a falut. Az idő egyre gyorsabban szaladt, s folyton azon járt az eszem, de jó volna még itt maradni, az idő rohanását kicsit megállítani.

Csoda nem történt. A lottót nem nyertem meg, hogy maradhassak, de már tudom, hogy hol az a hely ahová mindig vágyakozni fogok. Hát ez Ausztria!


A kirándulásom során készített képek albuma:
http://hegyenvolgyon-hajni.blogspot.com/2010/05/ausztria.html

Érdekességek, linkek:
Képek az interneten Tamswegről:
http://www.tamsweg.at/index.cfm/DICEID/9/LGID/1/PGID/1206/Bildergalerie
Érdekességek koncert és videó, képek a tamswegi  Szent Leonard szentélyből:
http://www.kirchenkonzerte.com/video.html
http://www.kirchenkonzerte.com/eindruecke.html
Gőzmozdony
http://www.youtube.com/watch?v=jUluFxBVnqQ&feature=player_embedded#

Sámson ünneplése
http://www.youtube.com/watch?v=PIe20-CnWew
Famúzeum
http://www.holzmuseum.at
Club hotel
http://www.clubhotel-kreischberg.at/
Virtuális túratérkép
http://www.freizeitkarte.at/

Útvonalaink:

525 km -Budapest--M1 –A4—A23 –Gracz felé—A2 irány—A2---Bécsújhely—A2---S6—autópályára, Semmering--Kapfenberg--Bruck –Leoben—itt már S36 az útjelzés-- Judenburg után Schefflingnél -- jobbra 96 –os út Murau felé.

Schöder: /Murau-- 2. körforgalomnál-- északra-- kb12 km –96-os útról jobbra--Schöder/
Turracher Höhe :/Murau felől—Predlitz útelágazásnál balra—Turrach /
Murau-- Steirisch-Laßnitz - -St.Lambrecht

Tatárszentgyörgy

Csodaszép napsütéses hétvégén Tatárszentgyörgyre, nagymamám és édesapám szülőföldjére kirándultam.
A ma 1900 lélekszámú település Pest megye déli részén, Bács-Kiskun megye szomszédságában, a homokhátsági területen fekszik, az Alföld kapujaként is emlegetik .
A templomnál balra kanyarodó főúton eljutunk Sarlóspusztára, a vidék 2010-ben  a Postás kupa helyszíne. Borovicskás, ligetes, homokbuckás táj fogad. Az utakon, a tiszta homokban nehéz a futás, de a csodaszép tavaszi napsütéses időben egy kellemes a séta energiával tölti fel a szervezetet. Itt, apám még gyermekként játszott a buckákon, szülei még dolgoztak a környező földeken, tanyákon. Nem lehetett könnyű az élet. Én ma már csak a szépet látom, az út szélén nyájat terel a juhász, kicsiny csikó anyja mellett játszadozik. A borjak még kicsit botladozva ugrándoznak békésen kérődző mamájuk mellett. A napon apró gyíkok sütkéreznek. A puszta itt nem végeláthatatlan. A  homokbuckák között nyárfák, borókák, a mélyedéseknél bozótok zöldellenek, s kellemes illatot árasztanak a fenyvesek. Az erdő mélyén egy őzike riadtan útnak ered, a sok tájfutó megzavarta nyugalmát, megvárom merre szalad, majd folytatom térképem segítségével felfedező utam. Ahogy a betyárok mesélik...

"II. Rákóczi Ferenc nagyfejedelem a kuruc szabadságharc egyik hadjárata során e területen vert tábort 1710-ben. Itt találkozott a szépséges Sarló Sárával, aki iránt első látásra szerelemre lobbant.
Az erdélyi nagyúr szerelmi fészkül építette a kúria épületét a leánynak, és elnevezte Sarló Sára pusztájának. A fejedelem törökországi száműzetése idején a környékbeli betyárok és bujdosó szabadságharcosok legfontosabb menedéke lett Sarlóspuszta, ahol nemcsak egy tál meleg ételre, de védelemre is számíthattak."
Valóban van itt egy szép fogadó, ahol a pihenni vágyók igazi csendre nyugalomra találnak, de
a történészek egészen mást írnak a múltról:
"A török idők alatt elnéptelenedett Tatárszentgyörgy pusztát a XVIII. század elején két nagy múltú és kiterjedt nemesi família: a felsőkubini és nagyolaszi Kubinyi, valamint a márkus- és batizfalvi Máriássy családok tulajdonában találjuk. Gyaraki Grassalkovich (I.) Antal gróf mindkét birtokrészt megvásárolta, 1734-ben már a puszta egészének tulajdonosa volt. A kúriának otthont adó majorság, a Tatárszentgyörgyhöz tartózó Sarlósárpuszta, 1758-ban került véglegesen a gróf tulajdonába-szintén a Kubinyiaktól. A község betelepítését I. Antal kezdte el 1751-ben, de csak fia, II. Antal fejezte be az 1770-es években.
Egyes források szerint a sarlósárpusztai Grassalkovich-kastélyt I. Antal építtette 1760 körül. Ez azonban valószínűleg tévedés, ugyanis előkerült az Országos Levéltárból a gróf egy saját kezűleg készített listája 1771-ből, melyben az uradalmaiba végzett építkezéseit sorolja fel az épületek leírásával együtt. Ebben azonban semmiféle tatárszentgyörgyi kastély nem szerepel (míg egy nagyobb juhakol már fel van tüntetve), de a stílusjegyek alapján is a XIX. század második negyedére datálható felépítése. (Ugyanakkor itteni vendégfogadót említett a gróf, nem kizárt, hogy később azt használták kastélyként.) Borovszky Samu Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye monográfiájában említést tesz egy 1858-as renoválásról is, melyet az 1843 és 1856 között tulajdonos buzini Keglevich grófok után következő birtokos, váradi Török Gábor végezhetett el.
1863-tól borsodi és csíkszentkirályi báró Bors Frigyes örökösei, kisfaludi és lubellei báró Lipthay Béla és gróf Bissingen-Nippenburg Ottóné az uradalom tulajdonosai. 1920 körül a Muchonyak kezén találjuk az épületet, 1931-ben pedig már gyóni Halász Pétert nevezik meg tulajdonosként, aki egészen 1945-ig bírta a kúriát. ( Ekkoriban a kúria nevezetessége "rendkívül gazdag és érdekes" agancsgyűjtemény volt.)
A II. világháború után az épületet iskolaként hasznosították, később lakások voltak benne. A 80-as évek közepétől fogadó működik a szépen felújított kúriában. (...)
A kúria több átalakítás nyomát viseli magán."

A terület már a középső bronzkorban is lakott volt. /i.e. 1700-1300/
" A népvándorlás korának népeiből a szarmaták jelenléte volt meghatározó a térségben. A község területe mind az avarok, mind a honfoglaló magyarok korában a fejedelmi udvartartáshoz tartozott. A fejedelmi kísérethez tartozó előkelők temetői, közvetlenül a határ mentén sorakoznak. Az Árpád - korban két falu, Esső és Zádog osztozott a település területén. A tatárjárás következményeként két évszázad pusztai lét után, a XV - XVI. században jelenik meg a falu Tatárszentgyörgy néven. A helység elnevezésének etimológiai magyarázata a következő: az egykori Zádog környékén, az 1241 óta lakatlan pusztákon elmagyarosodott, XIII. századi kunok által tévesen tatárnak nevezett, kései kun népcsoport telepedett meg, akik Szent György tiszteletére egyházat alapítottak.

Tatárszentgyörgy első birtokosa Felsőkubinyi Kubinyi László volt, aki Ulászlótól 1507-ban kapta a községet. Ez az adománylevél a helynév első írásos említése. A török hódoltság korában a budai szandzsák falvai közé tartozott a település.

1703-ban kuruc csapatok jelentek meg a Duna-Tisza közén. 1710. július 18-22. között Tatárszentgyörgy határában táborozott a függetlenségi harcok kuruc csillaga, II. Rákóczi Ferenc. A táborozás emlékére Liebner József faragott kőoszlopot állított. Az emlékmű ma a templomkertben látható.
A község újratelepítése a XVIII. században a Grassalkovichok nevéhez fűződik. Grassalkovich Antal földjeinek két szélső pontja, Sződ és Tatárszentgyörgy között 85 km volt a távolság. A korszak legnagyobb birtokszerzőjeként, a gróf kihasználta azt a lehetőséget, ha a "megkívánt" puszta ura eladósodott. Kölcsönök nyújtásával, illetve az Újszerzeményi Bizottság segítségével megszerezte az óhajtott területeket. Ezt példázta Tatárszentgyörgy birtokba vétele is, 1758-ban.

A községet 1873-ban Várady Gáborné Csurgay Franciska vásárolta meg, s 1875-ben és 1895-ben 2300 hold földet eladott a katonai kincstárnak. Az itt létesített tüzérségi és gyalogsági gyakorló lőtér területe Tatárszentgyörgy és Örkény közé ékelődött, így ennek az adásvételnek máig ható következményei vannak a településre.

Az 1914-es szarajevói merénylet után megtörtént a mozgósítás, melynek folytán kis faluból 290 férfit hívtak be katonai szolgálatra, így a település jószerivel férfi nélkül maradt. Az I. Világháború szomorú mérlege, hogy a behívott katonákból 49 hősi halált halt. Nekik állít emléket a templom falán elhelyezett márványtábla.
1943-ban a község lakossága azt hitte, hogy a legborzasztóbb az a jégverés volt az életükben, ami már másodszorra tette koldusszegénnyé a lakosságot. Hamarosan rá kellett jönniük, hogy nem a jégverés a legszörnyűbb csapás, hanem az ismét idáig jutott háború. Hamarosan ismét hadműveleti területté vált a falu, melynek újabb szomorú mérlege 12 hősi halott és 20 háborús áldozat, kiknek emlékét szintén márványtábla őrzi a templom falán."


Irodalom:
Virág Zsolt: Magyar Kastélylexikon, Pest megye kastélyai és kúriái, 2001
forrás:
http://www.sarlospuszta.hu/sarlospuszta.html
http://www.tatarszentgyorgy.hu/

Betlér



A tájfutás során nagyon sok szép vidéket megismerhettem. Egy tájfutóverseny alkalmával jutottam el a szlovákiai Betlérbe, ahol az Andrássy-kastély csodálatos parkjában  versenyezettünk. Természetesen a kastélylátogatásra is sor került. Csodaszép szobák, bútorok, porcelánok, a grófok utazásai során összegyűjtött emléktárgyai várják az érdeklődőket, van látnivaló bőven ! A látogatásokat óránként, csoportonként indítják. Az idegenvezetés igény szerint magyar , szlovák és angol nyelven folyik. Idegenvezetőnk a szlovák anyanyelvű hölgy,  meglepően szépen beszélte nyelvünket. Elmesélte nagyon büszkék a kastélyra, amely a mai napig a városnak, az idegenforgalom révén, a legtöbb bevételt hozza.

Hallottál már a drótostótokról?
A drótostótok törött cserépedények és lyukas fémedények javításával foglalkozó vándoriparosok voltak. Kiskoromban még járták a falvak utcáit,  foltozták a kilyukadt lábasokat, fazekakat. Itt a kastély mellett, egy kis múzeum őrzi sokak keze munkáját. A drótból bizony nem csak használati tárgy, hanem nagyon sok szép kézműves alkotás is született.



Az Andrássy-kastély:
" A Sajó-folyó bal partján fekvő Betlér (szlovákul: Betliar) Rozsnyótól 5 km-re északra fekszik. A település és egyben a térség kiemelkedő látnivalója az Andrássy-kastély. A betléri kastély egyike a régió legjobb állapotban fennmaradt kastélyainak, eredeti berendezésével, bútoraival. Az épület jelenleg kastélymúzeumként működik, a térség leglátogatottabb műemlékei közé tartozik. A kastélyt Andrássy István építette a 18. század elején egy korábbi erődített kastély alapjainak felhasználásával, melyet még a Bebek-család épített a 15. század közepén. A négy sarokbástyával megerősített építmény jelenlegi formáját a 18. század végi átalakításakor nyerte el. Az épület átvészelte a későbbi háborúkat, eredeti berendezését ma is megtekinthetik a látogatók. A kastély műemléki felújítása 1994-ben fejeződött be, melynek eredményeként Európa Nostra díjban részesült. A kastélyban „A nemesség lakáskultúrája a 18-19. században” című állandó kiállítás látható. A 18-19. századi bútorok mellett a kastélyban értékes festménygyűjtemény látható, valamint vadászfegyverek, trófeák, óra-, kerámia-, üveg- és porcelán gyűjtemények várják a látogatókat. A kastély további érdekessége a több mint 15000 kötetet tartalmazó könyvtár. A kastélyhoz tartozik egy közel 80 hektáros park.

Az épület egy gyönyörű angolpark közepén áll, mely folyamatosan megy át erdőbe.
A park jelenlegi arculata Bergmann József parképítész munkáját tükrözi. A parkban sétálva különböző romantikus épületekkel, mű-barlanggal, vízeséssel, tavakkal, szökőkutakkal, szobrokkal találkozhatunk. 1977-ben a Történelmi Parkok Nemzetközi Bizottsága a világörökség védett parkjai közé sorolta."

Forrás
http://www.kastelyutak.hu


A kastélyban fotózni nem tudtam , de találtam egy oldalt, ott nagyon szép kép látható :
http://www.gemer.sk/ciele/betliar/galeria.html

Aggtelek


Aggtelek hazánk észak-keleti részén, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Edelényi kistérségben a szlovák határ közelében található. Iskolai osztálykirándulások kedvelt színhelye. Aggteleki kirándulás során kellemes sétával felfedezhetjük a környék szépségeit, majd a föld alatt egy csodavilág tárulkozik elénk. A barlangrendszerben különböző hosszúságú és nehézségű túrákon vehetünk részt, a merészebbek kalandos barlangtúrákra is vállalkozhatnak. A Baradla-barlang országunk egyik leghíresebb cseppkőbarlangja,.
Az UNESCO 1995. december 6-án az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjait, köztük a Baradla–Domica-barlangrendszert a világörökség részévé nyilvánította.

Képeimből készült videó egy őszi kirándulás emlékeit őrzi.




A föld alatti csodáról Petőfi így ír :


Úti jegyzetek


1845

részlet

"Aggtelekre érvén, vezetőt hívattam s fáklyákkal ellátva magunkat, elindulánk a barlangba, melyet Baradlának neveznek ottan, s mely mindjárt a falu mellett van. A kálvinista rektor künn ácsorgott a ház előtt; vezetőim meghívására ő is hozzánk szegődött. Bementünk.
Oh, ti szűkkeblü emberek, kik mindenben örökké szabályokat kerestek és állittok, jertek ide és boruljatok térdre a szabálytalanság remeke előtt!
S mi az a szabály? Semmi más, mint a sánta középszerűség mankója.
Soká tünődtem: mint eredhetett e barlang?
És kitaláltam.
Mikor a mennyországból kiebrudalták a pártos angyalokat, itt kezdték jövendőbeli lakásukat, a poklot, ásni; azonban itt nem boldogulván, másfelé fordultak. Képzelhetni, mint fáradtak a szegény ördögök e sikertelen munkában, izzadságuk még most is csepeg e félig kész pokol oldalairól és tetejéről.
Mint említém, a falubeli rektor is velünk járt. Ezt a fiatal embert meglepem, gondoltam, a barlang belső végéhez érve, hol a látogatók fölkarcolják neveiket. Bevéstem hát nagy betűkkel én is nevemet.
– Tán el sem lehet olvasni? – kérdezém csak azért, hogy oda nézzen és bámuljon.
– Oh igen, felelt ő, el lehet: Petőfi… – de, irgalmatosságos egek! Ezt oly hideg vérrel, oly minden tiszteletérzés, oly minden meglepetés nélkül mondta ki, mintha ez állt volna ott: Kiribicza Istók vagy Sujánszky, vagy Badacsonyi vagy nem tudom mi?


Baradla-Domica-barlangrendszer
„Két mesterséges bejárata Jósvafő mellett, három mesterségesen átformált természetes és két mesterséges bejárata Aggtelek határában nyílik, valamint 5,2 km-es szakasza, a Domica-barlang Szlovákia területe alatt húzódik.
23 916 m hosszú, -116 m mély .
Hazánk legrégebben kutatott, legismertebb, leghosszabb, évszázadok óta látogatott barlangja. Kialakulása a víz oldó és koptató hatásának köszönhető. Természetes bejárata az Aggtelek község határában messziről látható, 51 m magas sziklafal tövében nyílik. A Jósvafő községig húzódó 7 km hosszú, kanyargós főág egy felszínalatti folyó medre. A sziklaalagút átlagosan 10 m széles, 7-8 m magas, néhány helyen pedig hatalmas teremmé szélesedik. A főághoz több mellékág csatlakozik. A járatokat változatos színű és formájú, egyedülálló látványt nyújtó cseppkőoszlopok, -lefolyások és -zászlók, valamint függő- és álló cseppkövek díszítik. A legnagyobb állócseppkő, a 18 m magas Csillagvizsgáló a jósvafői szakaszban található. Az Aggtelek határában fekvő Acheron víznyelőből eredő Acheron, valamint a Domica felől érkező Styx-patakok egyesült vize ma már csak árvizek idején folyik végig a főágon, s jut a barlangi víznyelőkőn át, a 30-40 m-rel mélyebben húzódó Alsó-barlangokba
A barlang természetes bejárata ősidők óta nyitott, ott az újkőkor embere is menedéket talált. Az ásatások során előkerült több ezer lelet legnagyobb része a csiszolt kőkorból való. A nagymennyiségű töredék mellett számos ép, a bükki kultúrához tartozó vonaldíszes cserépedény került a felszínre. A hat-hétezer évvel ezelőtt élt ember vékony falú, formás edényeit kézzel, korong nélkül készítette és párhuzamos vonalakkal díszítette. Számos lelet került elő a későbbi időkből is, így a korai vaskorból, valamint a tatárjárás idejéből. A barlang első írásos említése 1549-ből származik, első felmérését 1794-ben Sartory József végezte el. 1825-ig csak 1,8 km hosszban volt ismert. Ezt ábrázolja, a Raisz Keresztély, Gömör vármegye földmérője által 1802-ben készített térkép. Ez a barlang első, nyomtatásban is megjelent rajza. A barlang mintegy 5 km-es főágát 1825-ben Vass Imre mérnök tárta fel, aki az addigi végpontot jelentő Vaskapu vizén áthatolt. A barlangról és a felszínről pontos térképet és leírást készített, mely munka, 1831-ben jelent meg magyar, majd német nyelven. A barlanglátogatás megkönnyítése érdekében az első kiépítést József Nádor látogatása alkalmával, 1806-ban végezték el. 1890-ben a Vörös-tónál mesterséges kijáratot létesítettek. A közel 100 évig végpontot jelentő Színpad folytatásában 1922-ben 500 m új szakaszt tártak fel, melyre 1927-28-ban Jósvafő felől tárót hajtottak. A Baradla és a Domica kapcsolatát, a Styx-patak szifonjain áthatolva, 1932-ben sikerült bebizonyítani. Jelenleg a két barlangot a föld alatt elhelyezett határrács választja el. A látogatók számára megnyitott szakaszokba a villanyvilágítást 1935-ben vezették be. Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt többi barlangjával együtt 1995-ben a Világörökség részévé nyilvánították.”

Forrás:


Nagyobb térképre váltás

Mánfa


Római katolikus templom (Sarlós Boldogasszony), Mánfa

A XII. században épült román stílusú kis templomot a XII. század végén bővítették, majd a XIV. században átalakították. Berendezése a későbbi korok stílusjegyeit is őrzi.
A Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt templom festői völgyben, a településtől nyugatra található.
A XII. századi első, román stílusú keletelt templom kis méretű, egyhajós, félköríves szentélyű volt; déli oldalán rézsűs kapuval, felette három ablakkal. Rövidesen bővítették - ekkor épült a homlokzatot aszimmetrikussá tevő ötszintes, ikerablakos torony, és ekkor növelték meg az apszist, négyzetes szentélyt építve helyette. A XIV. századi újabb, immár gótikus stílusú bővítéskor kapta a torony melletti kapuját és az északi fal támpilléreit is.
A hagyomány szerint a középkori település elpusztult, odébb költözött - a templom viszont túlélte a török idők pusztítását is, ám környékét visszavette a természet. Úgy találtak rá, hogy a rengetegbe tévedt, és szarvával a harangkötélbe akadt bika "harangozva" felhívta rá a figyelmet.
Az alábbi saját készítésű, kicsit még bicegő videón a templomról készült képeket láthatjátok :


A település megközelíthető a 66. számú úton, Pécs vagy Komló felől.
Mánfa már az Árpád-korban is önálló település volt. A jelenlegi falu Mánfa és Pécsbudafa egyesítéséből keletkezett. Első okleveles említése 1399-ből származik. Lakói évszázadok óta bányászatból éltek. Először a falu határában lévő jól faragható homokkövet fejtették (pl. a pécsi székesegyház tornyához), majd a környék szénbányái adtak nekik munkát. Középkori temploma nemcsak a megye, hanem az ország egyik legismertebb műemléke is.
A templomtól délre, a Melegmányi-völgy természeti védettség alatt álló terület.
Szöveg forrás: www.vendegvaro.hu




Nagyobb térképre váltás