Kirándulásaim hegyen,völgyön.....: A Naplás-tó, Cinkotai Parkerdő

A Naplás-tó, Cinkotai Parkerdő

A tó és környéke a Budai Tájvédelmi Körzet után a főváros legnagyobb természetvédelmi területe.

A Naplás –tó valójában víztározó, Budapest legnagyobb álló vízfelülete.(150 hektár) A terület egykor a Szilas-patak árterületén egy széles lapos völgyben elhelyezkedő, időnként vízzel borított láprét volt. Az alsó-, és felső- láprét, valamint a fűzláp ennek maradványai és ökológiai szempontból a legértékesebb részek. A tavat 1971-ben hozták létre, 1997 óta természetvédelem alatt áll. A tónál nagy számban élnek kétéltűek és különleges vízimadárfajok. A tó főleg a horgászok által ismert, a horgászatot a horgászegyesület szabályozza.

A parkban 18 állomáson tanulmányozhatjuk az erdő életét, növény és állatvilágát, bővíthetjük környezetvédelmi ismereteinket. A fa táblákon feltett kérdésekre válaszolva, ellenőrizhetjük tudásunkat is. Megismerkedhetünk a tó környéki természetvédelemmel, állat és növényvilággal, az erdőlátogatás szabályaival. A kirándulókat kulturáltan kiépített pihenő-, és tűzrakó helyek várják. A terület 1-2 óra sétával bejárható, ha tehetik, látogassák meg Budapest e különleges szépségű és gazdag élővilágú területét.

A terület három részre tagolódik. A tó és közvetlen környéke, a Szilas-patak menti láprétek, és a Cinkotai parkerdő.

A fák

A közel 80 hektáros parkerdő változatos fafajai kedvező körülményeket teremtenek a madarak fészkeléséhez. Megtaláljuk az őshonos kocsányos tölgyet, amerikai akácot, erdei fenyőt, juhart, és a hársfát. A fényben gazdagabb területeken találunk galagonyát, kecskerágót és bodzát.

A fák királynője a tölgy. A kocsánytalan tölgy óriási termetű fa, akár 40 méter magasra is megnőhet. A termések kocsány nélkül ülnek a szárakon, ami alapján meg lehet különböztetni közeli rokonától a kocsánytalan tölgytől . A kupacs a makkok egyharmadát borítja. a tölgyek értékes épület-, és asztalosfát szolgáltatnak, kérgüket régóta cserzőanyagnak is használják. Régen a Szent Iván éj máglyáit is csak tölgyfából rakták. Hosszú életű lassan növő fa.

A feketefenyő hazánkban nem őshonos, a gyenge termőhelyek erdősítésére használták. Tűi 8-14 cm hosszúak, szúrós csúcsúak.

Igénytelen a nyugati ostorfa, elviseli a légszennyezést és az utak sózását is. Városokban sorfaként ültetik, Észak-Amerika keleti felében őshonos.

A kislevelű hárs szív alakú leveleinek fonákján, az érzugokban fehér szőrcsomót találunk. A hársak kiváló mézelők, fájuk jól faragható, a friss hajtások a nyulak, őzek csemegéje.

A tájidegen fafajok betelepítés útján kerültek a területre.

Az ezüsthárs a Balkán-félszigeten honos, hazánkban a Dél-Dunántúlon találjuk természetes állományait. Jól tűri a szárazságot, kedveli a meszes talajt. Ritkán éli meg a 100 éves kort, fája jól faragható, 2010-ben az év fájává választották.

Az erdei fenyő a Bakonyban, a Dél-Dunántúlon honos. 4-500 évig is elélhet. Fáját borovi fenyő néven hasznosítja az ipar.

A fehér akác hazánkba 1710-ben került, a futóhomok, megkötésére telepítették. Kemény fája jó alapanyag, agresszívan terjeszkedik, de a legjobb mézelő növény.

A vörös tölgy Észak-Amerikából származik, díszfának telepítették. 30 méter magasra is megnőhet, gyorsan fejlődik. A kései meggy az 1600–as évek végén került hazánkba parkfának. Igénytelen növény, természetvédelmi szempontból káros lehet, akadályozza a honos fajok felújulását.

Nyugati ostorfa Észak-Amerikából származik, 25-30 méter magasra megnő, szürke kérgű terebélyes, levelei ősszel citromsárgák.

A gyepszintet a lombkoronaszinttel összekötve tör a fény felé a borostyán. A trópusokon élő liánokhoz hasonlóan a borostyán is a földben gyökerezik, a fákat támasztékul szolgálja. A görögök Dionüszosznak, a bor istenének növényeként nagy becsben tartották.

A galagonyát a népnyelv a „szív kenyerének” nevezi, mert termését szívbetegségek gyógyítására használják. A galagonyához hasonló termése van a fa méretűre megnövő barkócaberkenyének is. A lágyszárúak között könnyen felismerhető a nehézszagú gólyaorr. Termése a gólya hosszú csőréhez hasonlítható. Gyakori növény a vérehulló fecskefű, melynek nedve a szemölcsök kezelésének gyógyszere.

A kidőlt fa fontos szerepet tölt be az erdő életében, tápanyagot juttat vissza a talajba, csökkenti az eróziót és közben élőlények sokaságának ad otthont. A mohák és zuzmók a fák törzsét használják élőhelyül. A zuzmó a moszat és a gomba együttélése. Bizonyos fajaikat a légszennyezés indikátorainak fokmérőinek tekintik, ahol zuzmót találunk az erdőben ott tiszta, üde a levegő. A mohák szaporodásához elengedhetetlen a csapadék. A mohák a fák dőlési irányával ellenkező oldalán nőnek, tehát, ahol a víz nagyobb mennyiségben csorog le.

Madarak

A területen 150 féle madárfajt figyeltek meg. Tavasztól nyár végéig hallható a csilpcsalp füzike, kinek hangja könnyen felismerhető, azonban nagyon ritkán pillantható meg. A karvaly igazi ragadozó, fordulékony röptéről szürke csíkos hasáról ismerhető fel. A fák között kopog a nagy fakopács, a harkály. A kis csuszka szintén a fák törzsén keresi táplálékát. Érdekesség, hogy a csuszkák fejjel lefelé is tudnak szaladni a fatörzsön, így a harkályok által otthagyott, kéreg alatt lapuló rovaroktól is megszabadítják fák törzsét. A fakusz, szintén a fák törzséről szerzi táplálékát, hosszú hajlott csőréről ismerhető fel, fészkét is a kéregrepedésekbe rakja.

Az erdei fülesbagoly hangja főként tavasszal hallható, gyakran szarkák, varjak elhagyott fészkében költ. A baglyoknak és más ragadozó madaraknak gyengék a gyomornedvei, így a zsákmány szőrét, tollát, csontját nem képesek megemészteni, ezt köpetként kiöklendezik. Az éjszakázó hely alatt sok kiöklendezett köpetet találunk. A tavaszi erdő muzsikáját a feketerigók, cinegék, zöldikék és a hosszú farkú őszapók biztosítják.

A hangyabolyban akár százezer hangya is élhet. A fekete harkályok, zöldküllők gyakori zsákmánya a hangyatojás.

Az erdei vöröshangyák védelem alatt állnak, jelentős szerepük régóta ismert. Pusztítják azokat a hernyókat, melyek a fák súlyos károsodásának okozói. Lombkoronaszinten ápolják a levéltetveket. A levéltetvek termelte mézharmatból esznek a hangyák és a méhek is. A vadméhek az erdei mézet ebből a cukorból állítják elő.

Megtalálható az erdőben a róka, a nyest, a denevér, a nagy pele, és az őz is. Az erdei sikló táplálékát főleg kisállatok képezik, október végén téli álomba húzódik.

Mint a sikló a mocsári teknős is a hüllők osztályába tartozik. A tó a WWF Magyarország mocsári teknős programjának mintaterülete.

Az egyetlen vadon élő teknősfaj. Páncélját és testét sárgás foltozás díszíti.

A láperdő olyan terület, ahol tartósan vagy időszakosan megáll a víz. A területén a víz tartós jelenlétét elviselő fafajokat találjuk. (enyves éger, magyar kőris)

A láprét orchideái és jégkorszaki maradványfajok, mint a szibériai nőszirom, közös kincseink.