Keszthelyi séták

A parton


"Az első vízre épített fürdőház 1864-ben készült. Az első kerek fürdőszigetet az 1880-as években építették, amit 1893-ban díszes bejárattal két szigetből álló fürdővé bővítettek. Felújítás helyett 1960-ban fém- és betonlemezből új szigetfürdőt építettek. Az elmúlt években, több ütemben az eredeti faszerkezetet állították helyre."


Balaton Hotel

„Herceg Festetics Tasziló a kastély előkertjének bővítéséhez területet kapott a várostól, melyért cserébe átadta a Balaton part egy jelentős részét. A terület kijelölése után épülhetett fel a két parti szálloda, hogy új lendületet adjanak Keszthelynek ahhoz, hogy igazi fürdővárossá fejlődhessen. A Balaton Hotelt 1895-ben adták át, mely külső megjelenésében ma is eredeti formáját őrzi." Sajnos ma romos, életveszélyes állapotban várja új tulajdonosát.


"1893-ban épült fel a Hullám Szálló, melyet nagy népszerűségének köszönhetően 1897-ben kétoldalt tornyokkal bővítettek. A szállodák építésének idején a Balaton vize még közvetlenül az épületek előtt hullámzott. Ma a két hotel az egyetlen eredeti formában megmaradt balatoni szálloda együttes."
Hullám Szálló



A parkban

"Helikon-park a vasútállomástól északra fekvő, mintegy 15 hektáros természetvédelmi terület. Közepén áll a nyolcoszlopos, kupolával fedett Helikon-emlékmű, amelyet 1954-ben emeltek az egykori Helikon-ünnepségek emlékére, a második világháborúban elpusztult építmény helyett. Az első Helikon-ünnepségeket Festetics György rendezte 1817-1819-ben, a kor neves íróinak közreműködésével."

A városban

A Festetics-kastély



"A több mint negyedévezredes Festetics-kastély építését 1745-ben Festetics Kristóf kezdte. Az akkor 34 termes épületet a XVIII. és XIX. században háromszor átépítették, bővítették, így ma 101 helyiséggel büszkélkedhet és ezzel Magyarország három legnagyobb, barokk kastélyainak egyike lett. A Festetics-kastély ma múzeum és konferencia központ." programok, tudnivalók: http://helikonkastely.hu/hu/






A pillanat



Virtuális séta:


Forrás:
http://www.keszthely.xutazas.hu/tourinfo_keszthely_tudastar.html#anchor_1

képeslapok

Beszteri
http://beszteri.blogspot.com
Bóbita Design
http://bobita-scrapbook.blogspot.hu/

saját fotóim felhasználásával- Keszthely Balaton.

2 megjegyzés:

Eszter (beszteri) írta...

Nagyon szépek lettek a képeslapjaid!

Hajni írta...

Eszter!
Nagyon szépen Köszönöm!